Muszáj folyamatosan írnom nap közben, hogy hol tartok a kajában. Az elmúlt napokban nem tettem, és kegyetlenül elcsúsztam, ráadásul fogalmam sem volt róla. Basszus. Jól elcsesztem.
Az egyetlen, ami megment, hogy a mai napot kivéve elég sokat gyalogoltam, 10 ezer lépés felett minden nap, így nem kerültem a plusz bevitel zónába. Mondjuk fogyni sem fogytam sokat. Csütörtökön 200, pénteken 380, szombaton 190 kcal mínuszban voltam, ma pedig egálban zárom a napot. A péntek a délelőtti edzés miatt különösen klassz volt, sokkal jobban éreztem magam, mint az előző héten. Még úgy is, hogy csak akkora súlyt bírok el, mint a kivénhedt dubajozós kurvák.
Jövő héttől szorosra húzom a nadrágszíjat gyeplőt, megpróbálok ugyanennyi mozgás mellett sokkal kevesebbet enni. Vannak ugyanis SZÍNES nyári ruháim.
Ja, és cigiztem. Be kellett írnom, mert a tesóm megfenyegetett, hogy bekommenteli. Úgy szeretnék ma is rágyújtani.
Utolsó kommentek